A huszonharmadikák

Szeptember 23-án indultam Budapestről, most November 23-a van és ismét nekivágok egy útnak, egyedül, Miamiból az ismeretlenbe, terv nélkül. Ugyanúgy biztos vagyok benne, hogy fantasztikus lesz, mint amikor otthonról elindultam.

Semmi félelmet nem érzek, holott ha jól belegondolok a világot átszeltem már így is és most még messzebbre megyek.

Eltelt két hónap és nemhogy közelednék Budapesthez, de sosem éreztem magam még ilyen távol, persze ezt nem az otthoni, emberi kapcsolataimra értem, mert érdekes módon azokat itt őrzöm a szívemben, intenzitásuk mit sem fakult.

Érdekes, pedig nem egy utinaplót, sem egy bölcselkedő, gondolat-megmondó blogot akartam létrehozni. De most, így elnézve, kicsit talán mindkettőre hajaz... ;)

Belecsöppentem egy teljesen más világba, vadidegen emberek közé, akikről az elmúlt két hónapban annyi mindent megtudtam és olyan közel kerültem hozzájuk, hogy hirtelen ők lettek az átmeneti családom, a legjobb barátaim, én pedig az övék.

Az élet legkülönfélébb helyzeteiben része voltunk egymás életének.

Zárójeles megjegyzés: mivel tényleg NAGY családról van szó és most éppen egy mozgalmas, eseménydús, sokszor nehéz időszak van az életükben, ezért valóban sokféle élmény adódott.

Rengeteget tanultam tőlük. Többek között azt, hogy hogyan kell csak úgy, igazán szeretni, minden ok nélkül, sőt, amikor nincsen ok, akkor mégjobban! Hogyha szeretet van, minden van. Tényleg nem akarok üres frázisokat puffogtatni, nekem ezek a gondolatok most, itt, valóban megtöltődtek jelentéssel és érzéssel.

Számomra pedig egyik élmény, kaland, csoda jött a másik után, felidézni is sok, hirtelen.

Köszönöm a sorsnak, de leginkább magamnak, hogy itt vagyok.

Talán sok irigyem is van, de akiket szeretek és akik szeretnek azok velem tartanak és örülnek, örülünk egymás boldogságának.

Semmi sincs ingyen egyébként. Áldozatot mindig, minden esetben kell a nagy dologért hozni szerintem. Még a legkisebbekért is, lásd például a dolgozatokat. Ha valaki nem tanul, nem tesz bele energiát, nem tölt időt legalább azzal, hogy puskát írjon, az nem megy át. (szerintem ez az élet egyik nagy "törvénye"!! :))

Én ide, erre sodródtam, vagyis inkább jöttem az árral, mert most ez a tanulnivalóm.

Nem az irigykedésről akarok lebeszélni bárkit, inkább bíztatni mindenkit, hogy hinni kell önmagunkban és tenni!

Bármi is a titkos vágyunk, álmunk, nem szabad eltemetni, hagyni, hogy eltűnjön a szemünk elől!

Semmi más dolgunk nincs, csak a saját várfalainkat nem építeni, hanem lebontani.

Kiszabadulni, mert addig mi sem látunk ki.

Nem tudhatjuk, hogy az élet a következő pillanatban milyen fordulatot tartogat a számunkra.

Én mondom, csudi dolog az ÉLET! Szeretem. :)

Mexikóból jelentkezem hamarosan...