Sok-sok Boldogság!

A csajokkal ez volt az uccsó napunk hármasban.

Sok tervünk van együtt, így a közösen eltöltött időknek itt nincs vége...

Bolondoztunk, dolgoztunk, boldogok voltunk az előttünk álló lehetőségektől. Szerintem ébren leszünk hajnalig.

Az alábbi fotón például jobb híján hárman kucorgunk a kétszemélyes kocsiban. De nemám A-ból B-be párszáz méterig, hanem mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga, intéztük az ügyeinket. Nagyon vicces volt!

Aztán ünnepeltük magunkat és ettünk egy-egy óriás hamburgert. Amolyan igazi, amerikait, zaftos, vastag hússal, leszámítva, hogy én csirkéből kértem és avokádóval, mert ugye az én marha-adagom idénre már megvolt pár napja.

Ha nem olyan lenne az élet, mint amilyen, ilyen kacifántos, akkor ma itt feküdnék az összecsomagolt bőröndjeimmel és várnám a reggelt, hogy induljunk a reptérre.

Bizonyosan imádnám, hogy látom újra a családomat, a barátaimat, mert iszonyatosan hiányoznak, akarom mondani hiányoztok, de e-helyett befészkeltem magam Amerikába, a ruháim szerteszét, a fele odaát, Floridában és nagyon nincs hazamenős érzésem.

Kiélvezem a kaliforniai időt is, de készülök vissza Keysbe, várnak az új "haverok", már le is szerveztem pár programot.

Hihetetlen, hogy itt milyen könnyen megy ez és milyen nyitottak az emberek. Van odaát egy lány, jógaoktató.

Amikor megismertem épp az órájára készült, kicsit láttam benne magam, enyhén hasonlítunk, alkatra is, fiatalka, kedves, visszafogott lány. Később kiderült, hogy 4 (négy!!!) fia van, akiket egyedül nevel. Csodálatosak együtt, öten, mint valami kis kommuna, mindenkinek megvan a szerepe, felelőssége, de olyan hihetetlenül összetartóak, hogy leírni nem lehet.

A fiúkat is megcsapta a jóga-spirit, együtt gyakorolnak, bolondoznak, árad belőlük a szeretet.

Hát Vele nagyon várom, hogy jobban megismerkedjek, valahogy úgy érzem közelebb fogunk egymáshoz kerülni és a története is nagyon érdekel. Eddig nem akartam kifaggatni.

Ők azok:

Uuuuu, ha valahogy szemléltetni tudnám Veletek, meg magammal is, hogy mennyire (a jó értelemben vett) ad-hoc telt az elmúlt hónapom! Szerintem egy olyan kacskaringós vonalat kapnánk, hogy még! Mégis a fő csapásirány valahogy az elejétől fogva világos és egy irányba mutat.

Szinte semmi nem úgy alakult, mint ahogy korábban elterveztem, vagy kigondoltam. Itt a dolgok folyására és nem az elmények minőségére gondolok. Mert természetesen sokkal többet, jobbat kaptam, mint amit vártam!

Hanem arra, ahogy otthon, következetesen, egyik napról a másikra élek. Tudom mi fog történni másnap. Legalábbis nagyjából. Na hát itt, vagy mész, vagy maradsz alapon szinte mindig a nullára tettem fel mindent és ha nem vállaltam volna be ezeket, talán fele ennyi élmény sem ért volna.

Hozzá lehet szokni a kockázatvállaláshoz, mert egy idő után megtanulja az ember, hogy bármi történhet, akár rossz, akár jó, mi az a pont, ami után nincs után?

Van egy rossz hírem: nem olyan kegyetlen az élet velünk, mint ahogy azt gondoltuk! Mindennek ami történik velünk, pontosan megvan az oka és a belőlünk kiinduló miértje. Ezzel nem hiszem, hogy újdonságot mondtam.

Ígyhát ha bevállaljuk, meglepő arányban jó dolgok sülnek ki a kockázatosnak tűnő élet-manőverekből.

Számomra ez több volt, mint nyaralás, vagy utazás, vagy bármi.

...és hol van még a vége? 2-n visszautazom Floridába, na akkor egy új fejezetet nyitok, mert komolyan kezdenem kell magammal valamit, azzal ami bennem, vagy a fejemben van. Kamatoztatni. Meglátjuk mire leszek képes, de valahogy nem aggódom! :)

Itt még azért vár rám egy jó kis autentikus Halloween, arra nagyon kiváncsi vagyok.

A cukorkák, édességek már halomban állnak és várják a skacokat.

Nyűgösködések és egyéb csacskaságok

Az elmúlt kb másfél napot az ágyban töltöttem, mindenféle bajom előjött, láz, fogfájás, stb... Elkészültem, mint a matek lecke, vagy nem is tudom milyen rossz hasonlatot hozzak elő.

Valóban nem minden fenékig tejfel? Még itt sem, hogyhogy??

Volt időm gondolkodni, kétségbe esni, hogy mi történhetett, vajon mi okozza ezt bennem?

Miért érzem magam így, sehogy, vagyis inkább rosszul, néha mérgesen, magamra, vagy a világra, vagy valakire?

Mi ez? Betegség? Sztrájkol a testem, vagy a lelkem? Pont most, amikor annyira kiegyensúlyozott vagyok, minden halad a kis medrében, a dolgok csodásan alakulnak, a sors kegyeltjének érzem magam és ezt minden órában tudatosítom?

Nem tudom. Nem tudtam. Csak hagytam a testem egy picit pihenni, ha így kell lennie, ám legyen, megpróbáltam nem a mélyére menni a gondolatoknak, hogy mi-miért lehet.

Tény, hogy az immunrendszerem bekapcsolta a piros lámpát. Úgy gondolom más dolgom nincs vele, csak megadni neki a lehetőséget, a számára legkedvezőbb feltételeket, hogy újra feléledjen.

Furcsa érzés máshol, máshogy átélni ezt. Ilyenkor otthon visszavonulok a lakásomba, a saját ágyamba, de itt a környezethez kellett alkalmazkodnom, holott a család maximálisan próbált a kedvemben járni és a segítségemre lenni.

Persze, nem mindig olyan egyszerű minden, folyamatosan van mivel megbírkózni, de ha elfogadom, hogy mindennek megvan a helye és ideje, nem akarok mindent azonnal megváltoztatni, jobb érzés átélni és előbb is múlik.

Filmet néztem, vicceset, de még izgalmasabb a szomszéd előkészülete a Halloweenre, aki akkurátusan, minden évben egy óriási házat épít a garázsa elé, amelybe elvarázsolt kastélyként elrejteget ijesztő dolgokat. Ő legalábbis tuti jól szórakozik, a gyerekek élvezik, a felnőttek pedig csak nem értik mi viheti rá, hogy ennyi pénzt költsön erre az ünnepre. Nagyon unatkozhat a szentem!

Én pedig kukkoltam az ablakon keresztül mik a történések. Mindenképp készítek egy fotót majd akkor is, ha már elkészült.

Mutatom a fatrimmelőket. Igen, ők nem kertészek, bocsánat, külön műfaj. Jönnek és ritkítják a lombokat. Nem beszélnek angolul, igazából máshogy sem, egész álló nap dolgoznak és próbálnak közben láthatatlanok maradni.

Anyu gyógy-húslevese helyett egy nagy adag, egészen profin elkészített amerikai steak-vacsorát kaptam. Tudni kell rólam, hogy már egészen fiatalon sem ettem meg a nyers, vagy véres húst, fogtam és megsütöttem magamnak a tatárbifszteket, aminek friss keverékéből a család jóízűen falatozott.

Egyébként pedig nem eszem marhahúst.

Azért ahogy kell, jól viselkedő vendég módjára, nem utasíthattam vissza a ház urának kreálmányát, így elrágózgattam a húscafatokkal. Nem is olyan vészes.

Mit szeretnek ezen annyira? Ők csillogó szemmel ették és elemezték a húsokat.

Nagyra értékeltem a szándékot, legyűrtem pár falatot, megállapítottam az ízeket és köszi.

Nem lesz a kedvencem továbbra sem. De ha szerintük ez kell a gyógyulásomhoz, hát ezen ne múljon, én megtettem.

Az én Drága Judym megérkezett, ismét együtt a három muskétás, kb egy hetet fogunk megint együtt tölteni, amíg mindenki újra megindul a maga irányába. Hárman-háromfelé.

Tegnap még délelőtt Laguna Beachen voltunk, sajnos ködös időnk volt, de azért egy jó fotót sikerült lőnie rólunk Melissával az egyik helyi asszonynak. A magassarkúja a térdemig ért, de láttam Apple van nála, mondom magamban legalább nem kell neki elmagyaráznom, hogy működik.

Olyanok ezek a kisvárosok az óceán partján, mint egy-egy kis amerikai miniállam. Minden van, csak még szörfparadicsomok is. Rögtön a hegyen mellette pedig a csoda villák.

Az egyikben volt is szerencsém látogatást tenni, kilátással az óceánra, ami sajnos nem mutatta meg magát a sűrű köd miatt.

Alszom egy jót, hogy a holnapi teniszre összeszedjem magam.

Elamerikaiasodtam

Segítek: EL-A-ME-RI-KA-I-A-SOD-TAM

Mostmár elég időt töltöttem itt ahhoz, hogy nem rendezem a gondolataimat, mielőtt megszólalok, csak  beszélek (persze úgy-ahogy) és ha magamban gondolkodom is néha angolul jutnak eszembe a kifejezések.

Nem akarok minden nap újabb és újabb helyre elvándorolni, mindent megnézni, megtapasztalni. Csak úgy vagyok...

Az a bizonyos, "halo, hogy vagy ma?" kérdés is egyre természetesebb mosollyal megy és amit sokan nyávogós beszédnek hívnak, valóban egyre nagyobb spontenaitással jön ki a számon. Már nem is találom olyan túlnyájaskodónak.

Megvan a kedvenc jógastúdióm, erről azért had ejtsek pár szót.

Egy egész komplexum, nálunk sportközpont, csak épp itt az egész a jógának és a jóga különbőző válfajainak van szentelve. Na jó, van pilates is. Kora reggeltől, estig folyamatosan vannak az órák, mindenki kiválaszthatja a kedvére valót, zenével, zene nélkül, illatosított, vagy sötét, egészen kezdő, vagy a haladó órák közül.

Professzionálisak a tanárok, kedvesek az emberek, a hely hangulata is magával ragadó.

Ha volna ekkora igény Magyarországon a jógára, boldog lennék, ha lenne egy ilyen hely. A populációt tekintve talán százalékosan jól állunk, bár ebben sem vagyok biztos, de még ez is kevés, hogy egy ekkora helyet eltartson. Szerintem.

A jóga itt nem olcsó mulatság, de a shopban minden, de minden beszerezhető hozzá, a tappancsos talpvédőtől el voltam ájulva.

Itt megnézhetitek, ha érdekel Titeket.

Megkezdődött a készülődés a Halloweenre, a ház megtelt cukorkákkal, ha nincs legalább 45 kiló, akkor egysem.

Lassan dekorálják a házakat, előpartikat tartanak és varrják a kosztümöket. Örülök, hogy itt, egy ilyen családi házas környéken tölthetem ezt az ünnepet, mert a legjavát láthatom, mivel minden családnál van gyerek és tényleg a Lila akác köz hangulatát idézi a sok tiptop épület és garázsfeljáró egymás mellett.

Tudom, mi az a s'mores, amit minden becsületes amerikai imád. Mondjuk nekem nézni is sok, de ám legyen, megkóstoltam. Cukor cukorral, egy kis cukor között. Cukorszendvics. Cukorbomba.

A gyerekek imádják. Olvasztott pillecukor, vékony tábla csokoládén, mindez két keksz között.

Hivatalosan is jegyzik a nevem az USA-ban, mert vettem egy telefont, hogy ha egyedül mozgok, többé ne kelljen wifitől-wifiig közlekednem. Így nagyobb biztonságban érzem magam.

Hívásaim is vannak ám, naponta több, a skacok odaát Floridából szoktak hívni és itt is van egy-két csaj, akivel dumálgatok. :)

Ma kapnak egy kis magyar vacsit, odateszem magam, egy jó adag finom brassóival.

Megyek is főzni!

Annyit még hozzátennék, hogy azért annyira jó a lelkemnek, hogy naponta kapok Tőletek leveleket, jó érzés, hogy nem távolodtunk el egymástól és nekem ilyen szuper Magyar Barátaim vannak!!

Alice Csodaországban

Ma és tegnap a munkáé volt a főszerep. Százszor tettük meg az utat a stúdió és a ház között, közben csak egy gyors mexikói ebédre volt időnk, egy jópofa helyen tegnap és annyi.

Boldog vagyok, hogy azt mondhatom, ez is legalább annyit ad, mint végigszáguldani a Csendes-óceán partján a Mazdával a napsütésben. Sőt!

Tegnap volt két "ügyfél", akik a különböző testi bajaikkal küzdve, végül Melissa kezei között találták meg a maguk útját a gyógyulás felé.

Amíg az első órán hallgattam és néztem, mit csinál Melissa, próbáltam megfejteni, mit-miért, az jutott eszembe, hogy úristen, mennyit kell még tanulnom, annyira komplex a dolog. Szerencsére a munkát segíti az intuitív megközelítés, és a mély együttérzés, én úgy érzem ezen az úton elindulhatok, a tapasztalatom ezt mutatja a jógából.

Életemben először örültem annak, hogy "csak" 35 vagyok, mert hál' Istennek az anatómiát így még van időm megtanulni, vagyis elmélyedni benne.

Megmutatom mivel dolgozunk nagyvonalakban:

A munka ha az asztalon zajlik, ebben az esetben kézzel, érintéssel történik a tanulás, tapasztalás. Ezáltal mutatja meg az egyik agy a másiknak, hogyan is működik az adott test ideálisan, akarom mondani könnyen. Ez olyan, mintha két vak ember vezetné egymást át az alagúton. Mindenki hozzáteszi a magáét, folyamatos kommunikálás a két idegrendszer között, maximálisan a legkönnyebb út megtalálása végett, ugyanazzal a céllal, a legkisebb kockázatot vállalva, biztonságban, nagyon apró, de mégis hihetetlen módon számító lépésekkel előre haladva.

Remélem érthető vagyok, nagyon egyszerű, csak ezt az élményt a hétköznapjainkban nem nagyon éljük át.

Higyjétek el, hogy maga csak az, ahogy két ember között ez a fajta kapcsolat létrejön, ezt megtapasztani, annyira jót tesz a lelkülknek, hogy már attól beindul a gyógyulás, a lelkünk szárnyalni kezd, olyan kevés is elég neki, én mondom.

Még ha az agyunkban nem is történik meg a nagy "AHA" felfedezés, ami egyébként kizárt.

Másodiknak egy 84 éves hölgy, Alice érkezett. A lánya hozza, mint kiderült egy héten háromszor (!!), gurulós járókerettel közlekedik a néni, de ahogy Melissa átvette a járókeret szerepét, azonnal könnyekig hatódtam és ez az állapotom az óra végéig fönnmaradt.

Ez az idős hölgy, aki a tudatosságnak egy másik szintjén van, mint mi, mégis a szívével, a tanulni képes és akaró agyával hajlandó hetente többször idejönni, pedig látszik nem ez a legkényelmesebb a testének, próbálkozni, gyakorolni, hogyan tud ha úgy tartja kedve egyedül megfordulni az ágyában.

Négykézláb állni, majd felkapaszkodni a padra. Segítség nélkül. Ott vagyunk ketten vele, közel hozzá, együttérzéssel nézzük Őt, mégsem segítünk és az agya, lám milyen okos, megtalálja, kitalálja hogyan kell! Hogy képes az adott izomzattal kalkulálva, a csontok adott állapotára maximálisan támaszkodva előre jutni. Aztán mosolyogva kérdezi, mikor mondjuk, hogy milyen fantasztikusan csinálta, hogy tényleg, nem is gondolta!?

Mielőtt megköveztek, hogy miért nem segítettem feltápászkodni egy idős néninek a földről, aki előttem szenvedett, elmondom azért, mert egyrészt nyoma sem volt elesettségnek, tápászkodásról itt szó sincs és korábban megtanulta Melissától. Csak meg kellett adni neki a lehetőséget, hogy újra rájöjjön, hogy emlékezzen! Hiszen ha segítettünk volna, Ő maga nem jut előrébb egy lépést sem, mivel ugyanúgy nem tud magától felállni, nem a mi támasztékunkra van szügsége, hanem arra, hogy az agy megtalálja, hogyan és mit tud használni magától.

Így viszont a mi támogató, megnyugtató, bíztató közegünkkel hozzásegítettük az emlékezéshez.

Csak hogy még szentimentálisabb legyek, a járás felidézéséhez, Melissa visszaadta neki az egyik karácsonyi hangulatot a néni életéből, amikor a kedvenc templomában haladt a pap felé...

és működött! Elég volt az agynak visszaidézni azt az állapotot, amikor még simán ment a járás, ott, abban a kápolnában és a test máris gondolkodás nélkül tette a dolgát.

Kész voltam. Természetesen Alice néni a járókeret nélkül távozott, egyik kezével tartotta Melissa kezét és ment...

Persze fontos, hogy fizikailag képes rá a teste, a csontozata, csak az öregedés okozta leépülés megállítása, visszafordítása, az agy trenírozása adja ezt a változást.

Imádtam nézni minden pillanatát, maga volt a gyönyörűség.

Ma én voltam soron, vállaltam újra a felfedezőutat magamban, az izmaimban, a csontjaimban és találtam is valamit! A bordáimat!

Csoda dolgok tudnak születni egy-egy mozdulatból abban a pillanatban, amikor hagyjuk bekapcsolódni a bordáinkat is a folyamatba.

Teljesen új lehetőségek nyílnak meg! Nem egy utunk van, hanem számtalan.

Ott van a testünk összes porcikája és mind azért, hogy segítsen, támogasson minket és mi nem használjuk őket.

Ha hazaértem meg fogom Neked mutatni, hogy mennyire nem veszed igénybe például a bordád képességeit. De ez nem rossz vagy jó. Csak van egy másik lehetőséged is. Mint Alice néninek a járókerettel, vagy a-nélkül. Tudsz róla?

A kis piros felfedezi Amerikát!

Ma is túráztam a kis pirossal.

A fotókat elnézegetve rájöttem, hogy olyan, mintha az Ő szemével látnánk a világot! Bárhol piroslik valami a képen, az Ő... :)

Egyrészt itt nincs idő kiugrani a kocsiból és fotózni, másrészt a kabriónak ez (is) egy óriási előnye, nem kell kiszállni!

Mindenféle komment nélkül, jöjjenek a fotók!

És egy a családi fotóalbumból...

Vidám egy Vasárnap volt!

Mivel tudtam, hogy Melissának fontos a vasárnapi templomba járás, ezért jó vendég módjára ki akartam venni a részem ebből is, tehát nem mondtam nemet az invitálásra.

Már ott gyanúsnak kellett volna lennie a dolognak, hogy 11-kor kezdődik a "mise", de miután az egész család elég vallásos, a tradícionális módra pedig voltak utaló jelek, ezért felkészültem egy szép és különleges amerikai templomi élményre.

Hát amerikai volt, az biztos! Ennél jobban nem is lehetett volna az. Szemem se rebbent, már nem volt visszaút, ígyhát bementem.

Egyébként is nehogymár pont ez maradjon ki az életemből...

A dolgot megpróbáltam a javamra fordítani, ellesni a lelkesedést, odaadást és befogadást tőlük és ezt abba az irányba fordítani, amiben én hiszek.

Profi zenészekkel, jó hangulatban telt az idő és szeretettel megtöltve távoztam.

De nem is ez a lényeg. Az angyalok köztünk élnek! Tegnap elalvás előtt írtam a legutolsó posztot, amiben vágyakozom a cabrio élményről, végig a tengerparton.

Na ma reggel, felkeléskor várt a hír, hogy irány Santa Barbara, kb 100 km, végig a tengerparton, a fenekem alá pedig mit kaptam? Egy kis piros cabrio Mazdát!! Pont amilyet megálmodtam!!

Valaki vagy valami engem most nagyon szeret odafenn! Tehát útnak indultam, ismét egyedül, de valahogy sokkal nagyobb biztonságban tudva magamat, mint San Franciscoban. Csak a Nagyi meg ne tudja, mert infarktust kapna.

Pedig nem nagy dolog, még egy bébi is meg tudja csinálni, annyira szellős minden, annyira biztonságos és magától értetődő.

Csodálatos fél napot töltöttem magammal, sokat mentem, de megérte. Először érintette a lábam az igazi kaliforniai partot, a homokot és a Csendes-óceánt.

Annyira más, mint odaát! Ez itt vad, a színei is egész mások, intenzívebb és valahogy nagyobb.

Mutatom képen:

A pálmák itt nem autentikusak, telepítettek. Minden amit itt szeretnének maguknak a kaliforniaiak, elintézik, ha mást nem, idehozatják, hogy a feeling meglegyen. De az megvan, mert lélegzetelállító!

Holnap indul Melissával a közös munka, majd' az összes kezelésére bemegyek, most kezdődik igazán a testismeret, anatómia óra. Neki is van külön stúdiója, ahol rendel, Ő is csoda gyógyulásokról mesél...

Várom!

Macilacitól Flintstonesékig

Pár órával ezelőtt még a redwoodi fák erdeiben piknikeztem és közben kognitív technikával próbáltunk megfejteni valamit magunkban, hogy hogynem még az erdő közepén is az önmegváltás a téma (imádom ezeket a csajokat).

Olyannyira kihasználtuk az időt, hogy 45 perccel az indulás előtt még nem voltam a reptéren. Sebaj, ez amerika, ahol minden megoldható, csak akarni kell és úgyis csak számomra tűnt messzinek a kb 30 km-es távolság.

Egyébként is mestere lettem az "ötpercalattpakoljössze" szituknak, de itt az öt percet értsd: ötnek! Tényleg.

Egy icipici reptérről egy mini repülővel távoztam Sonoma Countyból szélvész sebességgel és az elmúlt napok kihívásai után végre megérkeztem Los Angelesbe.

Mutatom a terminált, igen az mind az és a repcsit.

Ez pedig a Redwood Nemzeti Park, a ködös Californiában. Csodálatos, hihetetlen! Némelyik ősfa többezer éves! És ez mind 20 percre az óceántól.

Mondanom sem kell, a semmi közepén lévő bioboltban vásárolt csupa egészséges finomság volt terítéken.

Konkrétan rákerestem, hogy Macilaci nem itt lakott-e, de Ő Yellowstoneba valósi, mert az erdészek itt is ugyanolyan kalapot viselnek.

Minden napra jutott egy kis izgulni-való amig San Franciscoban és környékén voltunk. Kezdve a városnéző túrám viszontagságaival, folytatva a bizonytalansággal, hogy mikor, hogyan és mivel fogok idejutni Melissához. USA mértékkekel mérve nincs olyan messze, ez még mindig California, de azért 7 óra lett volna levezetni, bár a tervem eredetileg az volt. Jó lett volna a parton végig autókázni, mondjuk egy kabrio Mustanggal. Ez nem is volt olyan távol, de most nem úgy jött össze, talán majd egyszer.

Senkinek semmiféle hibája nem volt benne, hogy az elmúlt napok így alakultak, de nyilvánvalóan tesztelve lett amit a jelenben való könnyed létezésről tanultam nemrég.

Mondhatom, jól vizsgázott az idegrendszerem, a sok bizonytalan tényező ellenére, elég messze az ismerős, otthoni környezettől, itt, ahol majd minden ad-hoc, végülis egész jól egyben tudtam maradni, néha vettem egy nagy levegőt és csak próbáltam távol tartani magam az idegeskedéstől, aggodalomtól, tudván, hogy nem az fog előrébb vinni, vagy megoldást szolgàltatni.

Hm, Amerika, vajon próbára akarsz tenni, hogy maradok-e? Van egy rossz hírem, én nem adom fel egykönnyen... :)

A másik dolog amit megtanultam, hogy jó, ha az emberek tudják mit szeretnénk. Ki kell mondani az igényeinket. Ezt vehetjük úgy is, hogy tudni kell kérni. Pontosan, világosan, egyszerűen fogalmazni.

Kb 10 napot fogok itt tölteni Los Angeles mellett egy másik óriásfás, erdős részen, az 1000 tölgy világában. Itt is körbevesznek a fák, de közel van Hollywood, Malibu is.

A buja, trópusi, vízivilág után is értékelem a természetnek ezt a másik oldalát.

Árnyékos, hűvös, színes, de nem olyan intenzív, méltóságteljes arca ez a világnak. Itt az erdőkre gondolok.

Holnap a világosban majd meglátom a várost, bizonyosan meglesz a #286. észrevételem, illetve megállapításom is.

Az 1000 Oldalletöltés Ünnepe

Mivel tudom, hogy a Facebookon szokás ezt ünnepelni, bár a blogolásnál nem tudom hogy van, ennek ellenére én most bevezetem.

Hála, köszönet és szeretet Nektek mind, akik veszitek a fáradtságot és ellátogattok ide a világomba nap, mint nap.

Merem remélni, hogy Ti is legalább olyan jól szórakoztok, mint én!

Ha már így összejöttünk, ezúton szeretném kihirdetni, hogy az utam nem fejeződik be a tervezett dátummal, mivel visszamegyek Floridába, szerencsét próbálni és ígérem, írom tovább a blogot Dóra kalandjairól...

Minden seb begyógyul

iHa arra gondolunk, hogy ha megvágjuk magunkat, a seb magától meggyógyul, akkor miért ne lehetne ez így a lelkünk kis sérüléseivel is?

San Francisco és környéke egy újabb csoda hely, van felfedezni való bőven, a természetnek itt egy egészen más képét látni, mint odaát, lent, Floridában, a vizek világában. Itt szárazság van, hegyek, fenyőillat és hűvös szél.

A lányok, akik jönnek a továbbképzésre, csak gyűlnek, de nekem az jó, mert az én kis Jolly Jokerem mindenkit ismer, mindenkinek bemutat és próbálja nekem a legtöbb tapasztalatot begyűjteni.

Volt itt olyan kezelés is, amikor az összes "Guru", ha jól számoltam öten, rajtam dolgoztak. Kicsit úgy éreztem magam, mint a kísérleti nyúl az asztalon, de ezek aztán értik a dolgukat, mind tudják mit beszélnek, mindahányan több tíz éve csinálják az Integrated Awarenesst.

Itt méginkább igaz, hogy a test elmondja a sztorit, nem is kell beszélni, mert a testrészek és szervek visszajelzik, hol van a probléma, vagy a feloldandó blokk.

Annyit mondanék, hogy mikor utána kimentem a kertbe, úgy éreztem, mintha az Édenkertbe léptem volna, az összes érzékszervem a toppon volt és annyi illatot, fényt, színt éreztem, mint soha még.

Valószínűleg újraindították a gépezetet, nem tudom, csak gondolom, beolajozódtak a fogaskerekek és a munka eredménye lehet, hogy csak hónapok múlva fog kiteljesedni.

Csuda egy lények ám, egyik sem a földön jár, de csupaszív, nagy tapasztalattal rendelkező, kedves nők.

Aztán én is kivettem a részem a gyógyításból, jelen voltam és bevontak egy-két alkalommal. A magam módján próbáltam hozzájárulni és gyűjteni az infokat.

Ha bármit mondanom kellene az egészről, azt mondanám, hogy emberek, maradjuk természetesek és hagyjuk, hogy a testünk tegye a dolgát, ne akadályozzuk!

Turistàskodtam San Franciscoban. Ahogy kell, hop-on hop-off, mert csak fél napom volt az egészre.

Fantasztikus! Jaj, drága Barátaim, bárcsak meg tudnám legalább a felét mutatni annak a sok csodának, amit láttam! A Golden Gate Bridge és maga a belváros... Kicsit emlékeztetett New Yorkra, de historikusabb, hangulatosabb. Minden van, ami szem-szájnak ingere, világmárkák, olcsóságok, művészet, hippik, parkok.

Majdnem elvesztem, mert egyedül mentem, persze, Dóra a felfedező, csak éppen lemerült telefonnal, pénz nélkül kellett eljutnom a megbeszélt találkozóhelyre időre...

Egy kis izgalom azért volt, de végül minden megoldódott. Nyugi Anyu, megvagyok!

Lehet városból harapni jó nagyot, de ha éppen el akarnánk vonulni a hegyekbe, nem kell sokat mennünk, csodálatos, óriásfenyős magasságokba juthatunk.

Hadd mutassak egy házikót fenn a hegyekben, 20 percre Palo Altotol.

Kényelem! Jól élnek az emberek, óriás területek állnak rendelkezésre, a föld is igen olcsó, mert az van bőven. Persze a városon kívül!

Ma éjjel már egy hotelszobában találtam magam, valahol másfél órára Friscotol, holnap nem tudom mi fog történni.

Judyval ilyen az élet! Nem lehet kiszámolni, készülni, mert bármelyik órában az egész terv és minden megváltozhat!

Ma még azt hittem, holnap már Los Angelesben leszek, de rosszul gondoltam.

Megtanultam mára nem aggódni a dolgok miatt, úgyis mindig alakul valahogy, inkább élvezem a welcome sütit... :)

Palo Alto

Ehhez tényleg nem lehet hozzászokni. Ugye én a kis európai mértékeinkkel gondoltam az kb 2,5 órás repülőút lehet átjönni a másik parta.

Jah! Persze! 6 órát repültünk. San Franciscoban szálltunk le és onnan jöttünk Judynak egy ismerőséhez Palo Altoba. Kedves izraeli emberek, ettünk finomakat és megmutatták nekem rögvest a környéket.

Mondanom sem kell, már az első fél órában hiányoltam a keysi nyarat, a pálmákat, a homokos tengerpartot. Hiányzik! Hm, érdekes...

Itt is kellett idő, amikor a gépről megláttam a környező hegyeket, hogy felfogjam, hogy itt vagyok.

Egész más ez a vidék, fenyős, sziklás, de amerikai. Letagadni sem tudnák.

A közelben van Silikon Valley, a Google, az Oracle, a HP hazája. Luxuskörülmények, fantasztikus környezet a munkavállalóknak, de ezek a cégek a legkeményebb és legnagyobb versenyzők és játékosok a világpiacon.

Két újabb nővel ismerkedtem meg, mindannyian egy továbbképzésre érzektek San Franciscoba, ők egészen mással foglalkoznak, mint például Melissa, aki CFR coach.

Az Integrated awareness kevésbé fizikai, inkább mentális, energetikai megközelítése a testnek és a test problémáinak.

Gyógyítás, gócpontok feloldása. Holnap többet fogok megtudni, mert asszem valamelyik csaj kezelésbe vesz.

Iszonyat fáradtan, egy szobában fekszünk Judyval, megfagyunk, mert itt azért éjszaka hűvös van, legalábbis nekünk, két paplannal bebugyolálva, nyakig felöltözve bírjuk csak.

Ami maradt jelenleg a floridai nyárból, azok a szúnyogcsípések, amelyek szűnni nem akaró módon folyton emlékeztetnek arra, hova is vágyom vissza, de nagyon...

Az órám egyébként még mindig a budapesti időt mutatja, csak mostmár 9 órányi eltéréssel.