Egyet magamról

Gondoltam egyet és idejöttem.

A világ túlsó felére. Tudtam, hogy a csodás környezet jót tesz majd, két fantasztikus gyógyító, profi szakember kezeire bízom magam, mi bajom lehet!?

A munkát magammal, magamban már régen kezdtem. Évek óta keresem, kutatom a megoldásokat, hogy hogyan lehetnék még "probléma-mentesebb", könnyedebb az élet adta nehézségekkel, hogyan juthatnék el oda, aki valójában vagyok, mit is keresek az életemben, miért van valami úgy és nem máshogy, amikor élem a mindennapjaimat.

Gondolom ismerősek ezek a gondolatok, tudom nem vagyok egyedül ezekkel, mégis nehéz kezelni és a saját problémáival szemben az ember mindig egyedül érzi magát.

Namármost itt, ez alatt az út alatt, ahol tényleg minden, de minden arról szól, hogy az életünk milyen csodálatos, mennyi minden van a világon, amit látni, tapasztalni kell és lehet, mennyire más a mindennapi környezete embereknek és mégis mennyire egyformák vagyunk...

Ehhez jön még hozzá, hogy két nő azon van, hogy mutassanak nekem, hogy segítsenek ott, ahol szükségem van rá.

Lehet ennél ideálisabb lehetőség arra, hogy az ember begyógyítsa a sebeit, túllépjen az addigi komfort zónáján és tényleg, valójában rálásson arra mi is az Ő útja mindehhez?

Hát az én elmém elég kitartó és trükkös gyerek ahhoz, hogy mindez ne legyen olyan könnyű, mint a karikacsapás.

Kérdések garmada merül fel nap, mint nap bennem, egyre újabb és újabb felismerések, észlelések a testem mechanizmusairól, húdejó örülök, majd jajistenem ez már túl sok, nem tudom megoldani...

Az információkat az anatómiáról, jobbnál-jobb leírásokat az agyunk működéséről, oly annyira magamhoz akarom venni, habzsolni, hogy a párnám alatt, mellett, körülbelül 6 könyv van, de minden nap találok szinte egy újabbat, amit inkább érdekesnek vélek és gyorsan átlapozok.

Itt vannak, kéznél a lányok, akik biztos mindenre tudják a választ, hogy bennem mi, miért és hogyan történik. Legalábbis ezzel az érzéssel kérdezek folyton tőlük, persze hibásan, hátha a valami, AZ  a válasz, amit egyszer valahol majd megtalálok, elém kerül és hopp, utána majd minden más lesz, megváltozik, vagy az eget sem kéknek látom majd, hanem lilának.

Ez mind az elmém története. Naponta beleesem abba a hibába, hogy hagyjam, hogy a pillanatokról, az ÉN érzéseimről, a legkisebb csontjaim funkcióiról is elvonjam a figyelmem és inkább kérdezzek, megoldani akarjak, mint egy szerelőmester, aki mindenhez ért és mindent meg akar javítani.

Van egy olyan tulajdonságom, hogy sok mindent észreveszek, meglátok, gyors eszű vagyok, a mindennapi problémákra pedig azonnal próbálok megoldást találni, megoldani, nem késlekedni. Legyen ez szekrény összeszerelesés, vagy egy intuitívabb dolog egy ismerős életében, vagy a Jogi állapotával kapcsolatban a jógaórán. Dóri a megoldó. Majd én megoldom. Elég jól működik. Kívül.

És milyen az élet? Pont ezt a megoldási, látási képességet nem hagyom magamban érvényesülni. Elveszek a részletekben.

Amióta itt vagyok már legalább négyszer állítottak lábra úgy, hogy azt mondtam magamban, hogy ez hihetetlen, mindenemet érzem, lebegek, de mégis totálisan a talpamon, medencémen, gerincemen támaszkodom, igen, ez vagyok, itt vagyok, hűha! Nincs semmi feszültség, nincs fájdalom a testben, csak könnyedség és boldogság.

Ezeknek a kezeléseknek a legvégén, mikor a fekvés után felállunk, na pont ott van a lényeg.

Valójában amit tanult az idegrendszer amíg feküdtünk, amin dolgoztunk, az akkor válik érezhetővé, valóságossá az agy számára. Akkor csettint egyet, hogy hú, tényleg, ez így jó, ez így fincsi, ez így könnyű!

Majd mi jövünk újra a kis berögzült, beakadt lemezeinkkel és újra felülírjuk.

Tovább lépni a dolgokon, kíváncsian fordulni magunk felé, lélegezni, befogadni, játszani a lehetőségeinkkel és nem akarni megoldani, megváltoztatni!

Nos, ez az én utam, hogy ezt megtanuljam.