Én ezt gyakorlom. Packázott velem, de megoldottam! :)
Múlt héten, egyébként amikor a "tél" is itt volt a nyakunkon, esőzések, pár fokot lehűlt az idő, semmi nap, óriás szélviharok, kiderült, hogy az átmeneti családom (Judyék és az összes rokon, barát) elutazik egy hajóútra, egy hétig nem lesznek. Jön a Hálaadás is, az a körükben jóval nagyobb ünnep, mint a Karácsony.
Tehát itt volt a kérdés, hogy Dórika mit tud majd csinálni, kvázi a világ végén, a rossz időben, ráadásul kocsi nélkül, amíg mindenki ünnepel a családjával.
Éreztem, hogy ez a helyzet, ha így lesz, nem a legjobb számomra, így higgadtan, de végülis villámgyorsan két megoldást eszeltem ki, adódott, alakult, vagyis az élet így kínálta.
Kigondoltam, hogy hozzájuk igazodva én is elhagyom a várost, szervezek magamnak egy kis vakációt.
A dolog végül magától eldőlt, kb egy nap alatt. Mindkettőt elindítottam, mint a rulettgolyót.
Egyik nem jött össze, a másik pedig kedvezően alakult.
Mexikóba megyek! Cozumelre, egy csodálatos kis szigetre! :) Gyakorlatilag a Mexikói-öböl hozzánk közel eső másik kis csücskére átugrom. Légvonalban viszonylag közel is van.
Couchsurfingelek, tehát nem fizetek a szállásért, ami teljesen új számomra, viszont egy ismeretlen ismerős fogad majd, ami azért megnyugtató.
Újabb kaland, még lehet, hogy a búvárkodást is ki fogom próbálni, tekintve, hogy ez a világ egyik legfelkapottabb búvárparadicsoma.
Na, majd meglátjuk, ezen a héten szombaton már indulok! Nagyon izgatott vagyok!
Tényleg úgy gondolom, akkor járunk a legjobban, legalábbis nálam ez mindig így van, ha a dolgok nem úgy történnek, ahogy számítottunk rájuk.
A Nascarról:
Óriási, magával ragadó, amerikai, jókedvű, nagyszabású, lelkesítő, összetartó.
Ahogy azt igazából kell, úgy mentem ide is, a többiekkel. Ugyanis ez itt ünnepnap, egész napos program, rákészülés, ilyenek...
Kora reggel indultunk a délutáni versenyre. Ez volt a szezonzáró futam, így még nagyobb az örömködés, felhajtás körülötte.
Mondták, hogyha igaziból látni akarom, mi is az ami valóban USA, akkor ide mennem kell!
Iszonyat sok ember volt, családok apraja-nagyja. Mi is gyerekekkel mentünk, mert ebből ők sem maradhatnak ki! Mi több, ebbe nőnek bele, imádják az égett gumiszagot, természetes, hogy odavannak a versenyért, a pilótákért.
A parkolókban, óriási területen a pálya körül már napok óta gyülekeznek, vagy éppen már ott laknak a népek. A program amúgy egész hétvégés, mint nálunk a Forma-1. Végig azzal hasonlítottam össze az elején, de egy idő után feladtam, más a feeling. Ebben benne van, hogy "amerikai".
Nem tudom máshogy leírni a különbséget.
Magával ragadó az egy szív, egy lélek érzés és az a lelkesedés, ahogy a kicsik-nagyok imádják, izgulnak, szurkolnak.
Szóval a verseny megkezdése előtt már folyt a program, innen a városból legalább 40-en voltunk, egy bizonyos helyen találkoztunk, ahol Gresvaldékhoz hasonlóan a lakókocsi oldalában barbecue, evés, ivás, mindenki bedobta a magáét. A maga óriás hűtőládányi adagját. Halkan megjegyzem, szomorú volt látni, hogy az ott lévők kb 90%-a el van hízva. De nem kicsit. Én ott a kis spenótos, magos szendvicsemmel akaratomon kívü eléggé magamra vontam a figyelmet, persze tömtek is a grillen sütött húsokkal, halakkal, krumplival, sajtostésztával.
Ízre finom volt minden, de úgy éreztem, hogy mindenből a kelleténél sokkal több van és fogyasztani kell szegényeknek, mert nem akarják hazaavinni a maradékot...
Édesek voltak szómiszó, befogadtak, barátságosan üdvözöltek mind, mintha már én is helyi lennék.
Furi egy szokás ez a lakókocsis összejövetel, de igen felemelő látni, ahogy a fiatalok, szüleik, együtt élvezik az életet.
Az volt a gondolatom itt is és a verseny alatt is, hogy ehhez azért nagyon értenek. Egyszerűen megtalálják mindenben a jót, mondjuk pont azt, pont egy kicsit eltúlozzák, de a legélvezetesebb, legkényelmesebb módon szórakoztatják magukat.
Szerintem ehhez mesterien értenek. A verseny minden mozzanatában volt mit szeretni, élvezni, az élmények folyamatosan követték egymást. Az események pedig? Egy autó majdnem kigyulladt, ennyi.
De mégis a 268 kör úgy elröppent, hogy még.
Egy dolgot azonban irigykedve éltem meg. Ahogy énekelték az amerikai himnuszt, ahogy előtte együtt imádkoztak, az a szellemiség nagyon tetszett. Nem pátoszoskodom, kirázott a hideg, na. Ezek szeretnek, egyenesen imádnak amerikainak lenni és erre oly büszkék is! Beléjük van nevelve, nincs mese. Ilyenkor érzi az ember, hogy ezek tényleg mekkora világrészt birtokolnak és ez a nagyság bizony hatással van a lelkükre.
Büszkék, lelkesek, hisznek, akarnak. Ennyi.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése