Itt vagyok a házban egyedül, két kutyival. A napjaim abból állnak, hogy őket pesztrálom és mivel az egyik még bébi, ezért van dolog bőven.
Amúgyis most társak vagyunk, jelenleg én vagyok a mindenük, wcre sem tudok elmenni egyedül, oda is követnek, csatasorban...
A nagy jön utánam, a kicsi megy akárhova, ahol mi vagyunk.
Strandoltunk is, ami nem mondom, hogy egyszerű és zökkenőmentes, viszont annál szórakoztatóbb volt!
Ezen kívül is próbálom elfoglalni magam, az új-régi ismerősökkel időt tölteni, bármi program adódik, igyekszem semmit sem kihagyni.
Főleg, hogy a visszaszámlálás megkezdődött, már nincs egy hetem sem itt a paradicsomban.
Bevallom, nem is olyan rossz a tudat, hogy egyre közelebb vagyok ahhoz, hogy megöleljem a családot, a barátokat, mulassunk egy szilveszterit.
A többi meg majd elválik!
Bárki, akivel mostanában találkozom, mindenki győzköd, hogy jöjjek vissza, ötletelnek, velem együtt már most bánják az elválást.
Erről ennyit. Nemhogy sajnálják tőlem a lehetőségeket, de ők találják ki nekem, hogy miként tudnék itt érvényesülni, ha majd visszatérek.
Különleges egy hely ez, kiváló emberekkel. Mást nem tudok mondani. Egy ember, annyi is sok, akit tudnék említeni, hogy nem volt velem szuperkedves, dícsérő, vagy bíztató, vagy csak úgy barátilag befogadó.
A történet azonban most egy különleges, művész házaspárról szól, akik meginvitáltak a közösségükbe. Mivel ők táncosokból lettek tanárok (ezt tudtam róluk korábban is), ezért egy jó kis társastáncos estének néztem elébe.
A vége az lett, hogy borsódzó hattal, feltöltődve zenével, ritmusokkal, energiával, kiválasztottam az argentín tangót, amely a legjobban megérintett a megismert táncfajták közül.
Ma már Theoval privát órán vettem részt, ami nagyon komoly hatást gyakorolt rám.
Ők azok:
Maga a tánc, iszonyú sokat ad. Ez megint egy jó kis játék, a tanulás, az emlékezés, az ösztönös és az elsőre természetellenesnek tűnő mozdulatok tudatos összehangolása.
Miközben a folyamat azért törődést igényel, hogy hogyan tudom magam maximálisan rábízni Theora, megengedni hogy vezessen, nem elé lépni, hanem ahogy ő mondta, inkább követni őt és a zenében lenni, hagyni, hogy a lábaimon, a testemen keresztül a zene története megelevenedjen.
Ők ketten, többszörös világbajnokok, együtt és külön is, amerika-szerte verhetetlenül az év legjobb tánctanárai lettek sorozatban, nem is tudom, hányszáz brutál sikeres tanítvány és bajnok került már ki a kezeik közül.
Óra után még hosszasan beszélgettünk, mesélt az életükről, a karrierjükről.
Bejárták a világot, Broadway, Las Vegas, sok helyen éltek, de úgy döntöttek, itt telepednek le Keysen, aki pedig tanulni akar tőlük, az ide kell, hogy utazzon. És jönnek is, mindenhonnan.
Egy órát töltöttünk a parketten, de én annyi mindent tapasztaltam magamról!
Állítom, hogy köszönhetően az elmúlt hónapok munkájának, Theo elmondása szerint szupergyorsan tudtunk haladni, mert kiváló testtudattal és balansszal rendelkezem.
Szivacsként, csak úgy szívtam magamba az utasításokat, tanácsokat és máris tettem, amit a zene és Ő kihozott belőlem.
Érzelmek felszabadulása, az egység és tökéletlenség egymáshoz idomulása.
Nőnek lenni, játszani, könnyednek de mégis tudatosnak maradni minden egyes porcikámban.
Ketten vagyunk, mindenféle módon kommunikálunk, ide-oda járnak az információk és haladunk az ütem átlal megalkotott alapokon, arra építkezünk.
Nekem ez volt az az egy óra.
Egy igazi, felemelő élmény, hogy táncolhattam vele, az Ő nyomdokaiban lépkedve beleszippanthattam a művészi mozgásba, ami egyben kőkemény munka és koncentráció!
Bárcsak előbb kezdtem volna! Ki tudja, lehet, hogy ez esetben mire hazatértem volna pályát cserélek... ;)
Így azonban, csak marad a tapasztalat, hogy létezik egy újabb opció a fejlődésre, elmélyülésre magamban, miközben minden érzékemet feltölthetem, arról nem is beszélve, hogy testmozgásnak sem utolsó, ami nálam elhagyhatatlan szempont!
Íme a tango feeling. Nézzétek, élvezzétek, hallgassátok a hegedűt, a harmonikát, ahogy én tettem! Csudijo és nagyon szép! :)





Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése