Aztán eszembe jutott az a sok új ember a szívemben. Valaminek történnie kellett, ha ők odakerültek! :)
Nagy a csend Amerika felől, ami eddig a közegem, a mindennapom volt, most pedig egész máshol vagyok.
Sokan kérdezik tőlem, hogy nagyon rossz-e itthon?
Nem! Történt valami, kaptam egy nagy adagot az élettől, ami örökké az enyém. Az, hogy ezután folytatódik-e a világ felfedezése, vagy itthon élem tovább az életem és csak az emlékeimben őrzöm az elmúlt három hónapot, az csak rajtam múlik.
Az Utam visszatért az origójába, vagyis momentán ugyanúgy néz ki, mint mielőtt elmentem. De én sokkal több vagyok, picit talán másabb is legbelül, a testről alkotott véleményem mindenképpen egész más.
Persze ugyanúgy idegeskedem a dugóban, visszacsöppentem a zsúfolt hétköznapokba, de néha visszaidézem, hogy hogyan is oldottam meg odaát a hasonló stresszes helyzeteket, tök egyedül. Miért is volt ott könnyebb? Nem könnyebb volt, hanem ott nem volt mese, ki kellett belőle mászni, mert valahogy az idő(m) volt értékesebb számomra.
Furi, nem? Itthon nem az én időm fogy? Nem mindkettő az én életemből megy? Na erről ennyit... :)
A környezetem legalábbis ugyanannak tűnik, mint előtte, de a tervek, a lehetőségek és hogy merre fog tovább menni az út, sokkal határozottabbak és sokkal színesebbek!
Mert ugye tudjuk, hogy nem térhet vissza magába, hiszen csak előre megy!
...és igen, fázom! De nem vészes. A barnaságommal, állandó vigyorommal az arcomon picit kitűnök a tömegből, de légyszi, akik itt, Magyarországon éltek, tartsatok ki, mert ott van a napocska, csak most picit máshol süt. Nekem elhihetitek. Azért lehet előre mosolyogni! Tudom nem könnyű.
Köszönöm a sok-sok pozitív visszajelzést, bíztató szót, amit kaptam Tőletek, hogy milyen jó élményeket ad ez a blog! Fantasztikusan örülök, hiszen ezért csinálom!
Ezért amondó vagyok, (bár voltak bennem kételyek, hogy Budapestről is tudok-e érdekes lenni) hogy ne temessük el ezt a blogot, hiszen az utam nem ért véget, hiszen mindig történik valami és szeretitek, én is szeretem...
Szóval jövök, maradok, maradunk együtt és csináljuk és minden jó lesz!!
Puszi
az első kép rólam a ködös, hideg reptéren a 22órás éber-riasztásban eltöltött repülőút után:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése